Hősök tere - 1956

Ezt mondja egy kutatás, mondhatni, nem vagyok meglepve, az elmúlt években a kormány mindent elkövetett, hogy így legyen. Persze nem ezek kezdték.

Kit szeretsz jobban, anyukádat vagy apukádat? - gyakorlatilag ez volt a kérdés. Az összemérés csak növeli a káoszt és a hamisságot. Hiszen ez a statisztika nemzeti ünnepeinket mint versenytársakat prezentálja. Azonos minőségű dolgok közül némelyek ellenében kell tehát döntenie a válaszadónak, amikor a "legfontosabbról" hoz döntést.

Utálom az ilyen kérdéseket.

Ennek ellenére sajnos elhiszem a válaszokat. Mert mi is kapcsolódik október 23-ához? Pontosabban: mit kapcsoltak össze október 23-ával? Az éjszakai randalírozást (lásd 2006), a rendőri brutalitást (lásd ugyanott), a szélsőségeseket (lásd minden évben), a forgalom lezárását és elterelését (lásd újabban), a kihalt Kossuth téri állami ünnepséget (lásd 2006 óta évente),az álságos szöveget arról, hogy lám-lám, a politikusok nem képesek együtt ünnepelni (évenként), a bűnösök és áldozatok összemosását (1990 óta), a múltra fátylat borítani kívánó ál-békegalamb szövegeket (1990 óta ez is), a szemerkélő és szeles időt (kétévente). Bár ez utóbbi talán a Jóisten műve.

Vedd el az ünnepeit egy népnek, s nézd meg, mi marad belőle.

Mindenki ismeri a gyermekjátékot, amelyben egymást túllicitálva foglaljuk le a nekünk tetsző dolgokat. A játék bármire játszható, kutyára, sárgadinnyére, színésznőre és a történelemre is. Vannak ugyanis olyan évszámok az egyetemes és a magyar történelemben, amelyeket mindenki ismer. 1956 ilyen évszám. Úgy is mondhatni, ezt az évszámot a magyarság magának lefoglalta.  És közel sem stipi-stopival.

Ötvenhat.

Ezt a számot harsogta a fegyőr, miután az arcába vágott a cella ajtajában. Erre a számra hivatkozott a főnöke, amikor az első hét végén elbocsájtotta állásából. Ez a szám volt az oka, hogy évtizedekig hiába kért útlevelet. Ez a szám beleégett nem csak sokak szerencsétlen sorsába, hanem a hazáéba is. És ha csak annyit mondunk: 56, az a világon mindenütt ugyanazt jelenti: Magyarország és magyar.

Van még nekünk egy hasonló számunk, ez a negyvennyolc.

Érezzük mindnyájan, hogy testvér ez a két szám: 48 és 56. Így, együtt nekünk magyaroknak azt jelentik, hogy forradalom. Nem tudom, milyen ma, ebben a nagy egymásra-borulós Európában ennek a fogalomnak a megítélése. Vajon a jelenkori öltönyösök szívesebben gondolnak-e a forradalomra régvolt történelmi kellékként, mintsem bekövetkezhető eseményként?

Biztosan igen.

Kérdés inkább az, hogy húsz év múlva Párizsban/Londonban/és másutt eszükbe jut-e az akkori öltönyösöknek 56-ról Magyarország? Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem. Kevés saját koffert viszünk a XXI. század Európájába: mondhatnám korszerűn, hogy kevés a hozzáadott értékünk ma Európához. Mert ízetlenné lett zöldségeink, művészeink nyugat-utánzása, a legendás magyar ügyeskedés már rég nem érték.

Na, de 56 és a forradalom?

A kiindulási pozíciók jelenleg igen rosszak. Mert 2009-ben sem 56, sem a forradalom nem menő Magyarországon. Hogyan is lehetne józan ésszel menő dolog megőszült forradalmárokkal és a Körúton randalírozó ifjú szerencsétlenekkel egy platformra kerülni? (Mint tudjuk, jobb az ilyesmit a tévéből nézni.) Európa meg szép lassan leírja a magyarokat, ezt a szintelen társaságot.

Hahó! Van ott valaki, akinek még menő 56 ?

Mázlista az a forradalmár, aki elmondhatja magáról: megszülettem október 23-án, meghaltam március 15-én.

Obersovszky Gyulának megadta az ég: '56-ban született, legalábbis életének az a fele ekkor kezdődött, amely '56-ra épült, '56-ot megszenvedte, '56-ból táplálkozott. És a másik forradalom ünnepének hajnalán, 2001. március 15-én hunyt ki vulkán - lényének tüze.

Honlapomon és többek között egy filmben is többször megemlékeztem róla.

Két fényképpel idézem meg: az első 1996-ban készült, a budapesti Lengyel Intézetben első ízben bemutatott '56-os portréim kiállításának megnyitóján: velem szemben, a kép jobb felén Oby néz rám atyai meghatódottsággal. - Kiállítási tárgy lettem, és mi több: mégis sikerült fellógatni! - mondta ironikusan a róla készült kifüggesztett fotóról.

A második kép 2009-ben készült, a XIII. kerületi Keszkenő utcai lakás emléktáblájánál. Oby lakhelyénél a Művészetbarátok Egyesülete halála napján évente megemlékezik. Tizen voltunk. Egy maréknyi ember.

Isten áldja a magyar szabadság hőseit!

Régi kedves ismerős jelentkezett Erdélyből, orvos Marosvásárhelyen, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke és mindenelőtt - ahogy megismertem - egy szerény, becsületes, igaz fiatalember, aki az életét az embermentésre szánta.

'56-hoz semmi köze, most volt 34 éves.

Blogomhoz gratulált s ajánlott barátjaként saját blogján: eddig huszan érkeztek tőle (azaz valószínüleg Erdélyből) látogatók. Én vacakoltam, majd a hétvégén, mondogatom magamnak már vagy két hete, majd a hétvégén ajánlom blogját látogatóimnak. Erdélyben nem tananyag a magyar forradalom, az iskolában nem iskolai szünnap, a tévében nem megosztó médiatéma, így a határon túli fiatalok még annyit sem tudnak róla, mint az anyaországiak. Ezért fontos a világháló és az, ha valaki ott '56-ra figyelmet irányít.

Ráduly Levente és felesége tegnap tragikus hirtelenséggel elhunytak.

Olvasóm, nézd el nekem, de úgy érzem, a legkevesebb, hogy leírom nevét és ideszerkesztem arcképét a forradalom erdélyi barátjának. És így itt lesz velünk, szervertől szerverig, ezen a html oldalon, amíg ez a blog létezik.

Átéltél-e már olyat, mikor egy emberhez hasonló lény,  otromba tányérsapkában, páncélosai védelméből és társai közönyéből kilépve megindul éppen feléd Barátom, a baljában tán katonai térképtáskát szorongat (nyilván teli haditervekkel), majd a civilektől kihalt utcán rádvicsorog oroszul, míg jobb kezének mutató ujjával egy apró fém gomb után azért keresgél a derekáról lógó bőrtokon, hogy simuljon már végre tenyerébe az a hatalmat adó olajszagú fémdarab, amivel agyon fog lőni?

És te ahelyett, hogy elfutnál - megállítod az időt. Exponálsz.

 

Most számolj háromig! Ennyi másodpercet élsz még.

 

Tisztelet azoknak a magyaroknak, akik 1956. november 4-én megkísérelték megállítani az időt!

Ma (október 23-án) délután elmentünk a Corvin - közbe, hisz mégis csak ott volt a forradalom egyik központja! Mindegy milyen rendezvény volt, mire odaértünk, körülbelül kétszázan lehettek a résztvevők összesen. És tíz tévékamerás ember, és mégannyi fotós. A hátsó kis utcákban pedig rendőrautók és buszok, várakozó, fekete szamuráj - ruhás rendőrökkel. Láthatóan, az Üllői út kereszteződésében is állt legalább 60 magyar szamuráj. Tagbaszakadt, jól táplált legények. A Corvin mozi előtt meg a rendszerváltás veszteseinek csoportja, akiknek már a kiabálás sem igen ment, mikor szónokuk arra bíztatta őket. Több mint száz 20 - 30 éves rohamrendőr, talán kétszáz, főként 50 fölötti vesztes biztosítására.

Október 22-én a média tele volt azzal, mennyi útlezárás lesz Budapesten másnap. Kétszáz egynehány rendezvény lesz a fővárosban - nyilatkozott az illetékes főember. A város persze kihalt volt 23-án. Biztosan mindenki elutazott.

Néhány napja illetékes helyről e-mail ment jó pár iskolaigazgatónak, ami felhívta a figyelmüket arra, hogy nehogy szervezetten, iskolai keretben kivonuljanak a diákokkal olyan rendezvényre, ami politikai, mert az nem törvényes cselekedet. Vagyis tanárkám, se állami ünnepségre ne vidd el a diákjaidat, mert az is politika, sem nem állami ünnepségre, mert ha véletlenül ott szónokol egy, netán aktuálpolitikai véleményét is elmondó akárki, az is politika - és akkor biza törvénysértés áll fenn!     A Kossuth téri állami rendezvény vendégeit a korábbi évekhez hasonló hermetikus kordonok, névsorok és beléptető rendszerek védték ma is. A tévébe mutatták, hogy egy autóban a Nyugatinál három időzített bombát találtak.

Az esti város üres, csendesen szemerkél az eső, a belvárosban néhány tucatnyi (mondjuk: kétszáz) alibi zavargót több száz rendőr modern, bekerítéses harctechnikával megfékez, igazoltat, palackokat, utcaköveket levideóz, és a tévéhíradóknak eljuttat.

Ötszázan talpig estélyiben az Operában emlékeznek a forradalomra, amíg az épület körüli utcákra délután kihelyezett vasbeton útakadályok szavatolják a biztonságukat. A levegőben valószínűleg helikopterek is keringenek.

A Magyar Televízió kettes csatornáján este főműsorba a Rózsadomb című magyar filmet tették az illetékesek, amely megmutatta, hogy ’56-ban a rózsadombi villában narancslevet ivó elnyomó elvtárs és családja mennyire emberi, gyarló és elesett is tud lenni, és aztán a forradalom után ők is megváltozhatnak (avagy a változás lehetősége nekik is kijár!) és a film legvégén önként elhagyva a villát a szegénységet választják. Különösen a két kisgyerek volt szimpatikus.

Ez /is/ volt Budapest, 2008. október 23-án.

Barack Obama szerint az ’56-os forradalom ihletet adott Amerikának.

Fotók (a legutolsót kivéve, amin a Rózsadomb főszereplői): index.hu

Október 23-a előestéjén (tervemtől eltérően) úgy döntöttem, ez a kép legyen az "ünnepi bejegyzés" a blogomban.

Sajnos nem én fotóztam. Ma érkezett e-postán egy barátomtól és 2008. októberében készült, valahol a Zemplénben.

Ez a fénykép egyetlen jól irányzott sóhaj arról, milyen a közhangulat ezekben a hetekben Magyarországon válságostul, politikástul, életkilátásostul.

Sok sikert, kicsi magyar zászló!

A nyár slágerkiállítása egy fotókiállítás volt a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Világhíres fotósok többszáz fotóját láthatta az arra tévedt bel- és még számosabb külföldi nagyérdemű. A tárlat anyaga áttekintette egyebek közt a XX. századot, így az '56-os forradalomról is falra került két felvétel. A világhálón hozzájutottam az egyik képhez.

Kilenc 1956-os képet töltöttem le az internetről. Találós kérdés következik. Mit gondol, nyájas olvasó, melyik fotó jelenítette meg közülük ezen a nívós, magas presztizsű kiállításon a magyar forradalmat?

1.) TALÁN EZ A VIDÁM FELVONULÓS? 

2.) VAGY EZ A MAGÁNYOS FEGYVERTÖLTŐS?

3.) AVAGY EZ A DIKTÁTOR - ÉGETŐS?

4.) LEHET, HOGY EZ A HARCKOCSIN TAPOSÓS?

5.) VAGY HOGY ELÉGGÉ MÁST MONDJAK: CSAK NEM EZ A BITÓS?

6.) BÁR LEHET AZ IS, HOGY EZ A LÍRAI CORVIN MOZIS? 

7.) VAGY EZ A SZÉTLŐTT KÖRUTAS? (Bocs a gyenge minőségért!)

8.) TÁN EZ A HATÁRSÁVBAN CIPEKEDŐS?

9.) ESETLEG EZ A BIZONYTALAN JÖVŐJŰ PESTI SRÁCOS?

Mielőtt a kérdést megválaszolnám,  tájékoztatásul elárulom: az 1, 2, és 3. számú képett Erich Lessing osztrák fotóriporter, a 4, 5, és 6. számú képet ismeretlen fényképészek, a 7. és 8. számú képet Ata Kandó holland - magyar fotoriporter, míg a 9. számú képet Jean - Pierre Pedrazzini francia fotóriporter készítette. Mindhárman nemzetközi hírű fotóművészek, albumjaikra, kiállításaikra elegendő rákeresni a neten.

A fenti képek többsége - mondhatni - híres, 1956 eseményei kapcsán sokszor idézett fényképfelvétel. (Személyes kedvencem a Corvin-közben, a lyukas zászlóról készült kép - a készítőjét nem sikerült kiderítenem.) Megjelenítik a forradalom hétköznapjait, az örömöt, a harcot, a káoszt, a menekülést, a bukás utáni bizonytalan és fenyegető jövendőt.

És van még sokszáz hasonlóan híres felvétel, amit a tudatunkban őrzünk a forradalomról, mert már többször láttuk őket könyvekben, interneten, filmek vágóképeként, vagy másutt.

Azonban az a fénykép, amelyet a múzeumban bemutattak 1956 Budapestjéről, az nincs a fenti kilenc között. Elnézést érte - de itt van.

A KIÁLLÍTOTT FOTÓ :

A Szépművészeti Múzeumban kifüggesztett másik fényképen (amelyet a neten nem találtam meg) a lábánál fogva vonszolják maguk után néhányan ugyanezt a karjait széttáró, magatehetetlen testet. A témáról kiállított két fotó alá ezt a címet írták: Tóth József, AVH százados, majd ezt: 1956, Budapest. Mindkét felvételt Antonio de Biasi olasz fotoriporter készítette.

Most, hogy a tárlat már bezárt, a múzeum boltjában még megvehető, igényes és drága katalógust (címe: Lélek és Test) fellapozva kitűnő minőségben tanulmányozható ez a fotóművészileg valószinüleg csak a legnagyobb mesterek képeivel rokonítható felvétel (ti. a kiállítás alcíme szerint "a fotográfia legnagyobb mestereinek képei láthatók Kertésztől Mapplethorpe-ig").

Elpirosodik az ember arca. Hiába volt itt rendszerváltás, hiába ismertünk meg azóta számos, esztétikailag is értékes fotót a magyar forradalom dicső pillanatairól, a budapesti Hősök terére néző múzeum 2008-ban a lincselést tartja leginkább érdemesnek láttatni mindebből!

...

Epilógus: honlapomon (www.1956.hu) már egy ideje építgetem a forradalom virtuális múzeumát. Nos ezen a blogon pedig a Hősök terét kívánom - fogalmazzunk így - tatarozni. Egyelőre virtuálisan, és leginkább '56 kapcsán.

...

(A fejlécen Pongrátz Gergelyről, az egyetlen magyar '56-os múzeum létrehozójáról, a Corvin - köz egykori parancsnokáról készített portréfotóm.)